A terület birtokviszonyairól a következőket tudjuk:
A török utáni időkben, mikor a birtokviszonyok rendezetlenek voltak és a 150 év előtti viszonyok igazolása szinte lehetetlen volt, sok adományozásra alkalmas gazdátlan terület volt az országban. 1708. május 15-én a nádor gróf Brankovics János Pálnak adományozta Szentiván, valamint Alsó és Felső Kovácsi területét. 5 hónap múlva, 1708. október 30-án annak törvényes módja szerint a birtokba iktatás is megtörtént. A budai Ágostonrendiek szűkös anyagi viszonyai és páratlan lelkipásztori buzgósága arra indította Eszterházy Pál herceget és nádort, hogy földbirtokhoz juttassa őket és így biztosítsa megélhetésüket. Alkalmasnak mutatkozott erre a Pilisi hegyek között Szentiván birtoka, amely a török hódoltság után gazdátlanul hevert. Nem tudni, hogyan történhetett (Talán már nem emlékezett az egy évvel előtte történtekre? Vagy zavarosak voltak a nyilvántartások?), de 1709. július 16-án megadta az Ágostonosoknak az erre vonatkozó alapítólevelet, viszont már 1708. szeptember 10-én kiadta a rendelkezést, hogy a birtokba beiktatást nyerjenek. A beiktatás 1709. október 7-8-9-én volt saját rendházukban. Az erre vonatkozó iratok az Országos Levéltár Budai Ágostonosokra vonatkozó aktái között megtalálhatók.
Szentiván az Ágostonosoknak nem szerzetesi működési területük volt, mivel ők pasztorális (a hívek lelki gondozása) feladatokat láttak el. Inkább a budai rendház gazdasági ellátása volt a feladatuk. Korabeli események leírásai is arra utalnak, hogy egyszerű, kis épület lehetett a szentiváni ?rendház?, amelyben legfeljebb 2-3 szerzetes élt.
Az adományozás után mindkét fél jogosan érezte magát a terület birtokosának, ami természetesen sok gondot okozott. Brankovics János Pál 1718-ban be is perelte az Ágostoniakat, mert tudta, hogy a nádori adományozás nem illeti meg őket, hiszen Szentiván soha nem volt egyházi vagyon, világi birtokot pedig nem lehetett holt kézre juttatni. Ezt a helyzetet a szerzetesek megértették és okosabbnak látták kérésre fogni a dolgot. Pater Forstall Tamás budai főnök meglátogatta a grófot és elismerte, hogy a grófnak a napnál is világosabb joga van a szentiváni birtokhoz. Ugyanakkor azonban alázatosan kérte, hagyja a birtokot alapítványképpen a budai rendházra. Brankovics elérzékenyült, engedett a kérésnek és 1719. augusztus 26-án Kassán kelt végrendeletében évi 24 mise ellenében rájuk hagyta az amúgy is sok kellemetlenséggel járó birtokot. Az ajándékozást a király is megerősítette 1731-ben és kötelezte a rendet, hogy a Habsburg-házért is mondjanak évi 15 misét. Időközben a szomszédos községekkel is rengeteg határvita volt, napirenden voltak a másik területén való fagyűjtések, kaszálások és éppen ezért a verekedések is. 1723-ban a szent korona ügyésze, gyaraghi Grassalkovich Antal előterjesztést tett Erdődy Pálffy Miklós nádornak, melyben leírja, hogy Eszterházy Pál nádor a Rákóczi-féle mozgalmak után a budai Ágoston-rendieknek ugyan megengedte, hogy a szentiváni birtokra beiktassák magukat, de azok mégsem tarthatnak rá igényt, mert az mindig is mint világi javadalom szerepelt, és az ilyenek birtoklására egyházi rendek nem jogosultak, az ilyen birtokok a kincstárat illetik. Meg is indult a per, melyben a végső döntést az Országos Levéltárban őrzött Acta Augustianorum Budensium nem tartalmazza, azonban a rend protokollumában azt olvashatjuk, hogy ?1719-ben kaptuk Szentivánt, 1750-ben per útján elvesztettük és ennek fejében 5700 forint kárpótlást kaptunk azzal a kötelezettséggel, hogy évenként 15 szentmisét mondjunk az ausztriai házért, 15 szentmisét pedig a néhai Brankovics családért. Az 5700 forint a rend tőkepénze közé tartozik?.

Nádasi Tersztyánszky János 1746-ban megvásárolta Vörösvár, majd Solymár birtokát is. 1750-ben az Ágostonosoknak fizetendő 5700 forint kártérítés ellenében nádori adományozásként Szentivánt is birtokba kapta. 1754-ben bekövetkezett halála után a birtokot József nevű fia, Esztergom város alispánja örökölte. Tersztyánszky 1769. július 17-én utód nélkül hunyt el, birtokainak tulajdonosa öröklés útján Majthényi Károly lett. (Az ő unokája Majthényi Anna, Madách Imrének, ?Az ember tragédiája? írójának édesanyja.) Majthényi Károly egyik leánya, Mária, puchói Marczibányi Istvánhoz ment feleségül, aki a következő földesúr volt. Örökösük, Marczibányi Mária, gróf Karátsonyi Guidóhoz ment feleségül 1851-ben, és ettől fogva Karátsonyi volt a vörösvári uradalom tulajdonosa, amihez Szentiván is tartozott. Ekkor a szentiváni határ területe 1400 kat. hold volt, melynek 5/7 része homokos, 2/7 része fekete agyag. Ebből a község lakosságának 488 kat. hold volt a birtokában. Őt a birtokban Camillo nevű fia követte, majd annak halála után 1908-tól Karátsonyi Jenő, aki 1933-ban Solymáron hunyt el. Az utolsó földbirtokos Keglevich Imre volt, aki felvette nevelőapjának nevét és Karátsonyi Imre néven hunyt el 1964. augusztus 19-én Budapesten.

Dr. Mirk Mária