Az első világháborúban 45 pilisszentiváni férfi (más forrás szerint 31) halt hősi halált, és a község első volt az egész országban, amely még 1918-ban emlékművet állított a hősök tiszteletére. Az első világháború áldozatainak tiszteletére emelt oszlopon ma 33 nevet olvashatunk. Az egyházközség 1919-ben alakult meg, 1921-ben pedig Pilisszentivánt nagyközséggé nyilvánították. Ekkor választották meg az első okleveles jegyzőt Unger Máté személyében.

A Tanácsköztársaság idejéből nem sikerült sok anyagot találni, annyit azonban biztosan tudunk, hogy volt direktórium ill. Munkás-, Paraszt- és Katonatanács. 1919. április 21-én Pilisszentiván község Munkástanácsa határozatot hozott arról, hogy ?míg más rendelkezés nem érkezik, a feszület az iskolában marad. Egyben tudomásul veszi, hogy az iskolában hittant tanítani nem szabad.? A határozatot éles vita előzte meg, mert a keresztet Trinkl Mátyás iskolaigazgató a vörösvári tanító figyelmeztetésére levétette. Ez azonban nem felelt meg a forradalmi kormányzótanács rendeletének, amely megengedte a vallás szabad gyakorlását. Ezen kívül a község lakossága csaknem teljes egészében katolikus volt, s így a lakosság kívánsága e tekintetben jogos is volt. Gáspár Vilmos elvtárs a feszület ellen emelt szót, mert az állami iskolában nincs helye feszületnek, csak felekezeti iskolában. Az iskolában történő hitoktatást a járási direktórium tiltotta meg 2986/1919. sz. rendeletében.

A második világháború véres harcai szerencsére elkerülték a falut, bár egy menekülő gép még bombákat dobott le és Richolm Péterék háza telitalálatot kapott. Egy ember meghalt és a templom ablakai a légnyomástól betörtek. A háborús napokra idősebb emberek még nagyon jól emlékeznek, főleg 1944 karácsonyára, amikor az oroszok bevonultak. December 24-én Nagykovácsi felől jöttek, és lövéseket lehetett hallani Nagykovácsi és Pilisvörösvár felől is. Az orosz katonák ellenállás nélkül vették be a falut. Aki tudott, bebújt az elfüggönyözött ablakú házába vagy a pincébe és riadtan várta, hogy mi lesz. Az ünnepi készülődés csak egy szinte üres karácsonyfából állt. Az éjféli misét délután 3-kor tartották a templomban, mert négytől kijárási tilalom volt. A bombázások miatt csak kevesen mertek elmenni a templomba. Másnap jöttek a tisztek, és szállást kerestek. Nem volt mit tenni, be kellett őket fogadni, a család tagjainak össze kellett húzódniuk, esetleg a rokonságnál menedéket keresni. A katonák ugyan kaptak ellátást a saját konyhájukról, de azért amit tudtak, elvették az emberektől. Éhezni nem kellett, mert volt még nyárról krumpli, zöldség, házi állatokat is tartottak, sőt a tél eleji disznóölésből is volt mit enni. Sok mindent igyekeztek elrejteni az orosz katonák elől, például a pincében egész szekrényt ástak be élelmiszerrel tele, vagy a boroshordókat is, de volt, aki a lányait is elrejtette ? féltvén őket a megszégyenítéstől ? a spájzban, az ajtó elé pedig odatolt egy szekrényt. Ilyen dermedt, tehetetlen félelemben telt az idő tavaszig, még újévköszöntés sem volt, míg aztán vége lett a háborúnak. A rend helyreállásához azonban még körülbelül egy évre volt szükség, 1946-ban már a helyi fúvószenekar is újra játszott az ünnepeken és a bálokon.

A szocializmus időszaka a szorgos német származású lakosság számára főleg eleinte nagyon nehéz volt, mert tiltották anyanyelvük használatát, és akinek valamije volt, attól elvették vagy be kellett szolgáltatnia a téeszbe. Egyre kevesebben maradtak, akik mezőgazdaságból éltek. A legfőbb megélhetési forrást még mindig a bánya nyújtotta, egészen 1969-ig, később az ide települt üzemek (kőfaragó üzem, háziipari szövetkezet [kötés és varrás bedolgozói formában], bőrdíszmű üzem), valamint a budapesti munkahelyek. Lassú, de biztos gazdasági fejlődés indult meg 1945 után. Szaporodott a népesség, új házak épültek, javult az ellátás és kiépült az infrastruktúra. Az iskola és a kultúrház lett a művelődés központja. A városiasodás és az ipari fejlődés következtében a paraszti hagyományok gyengültek, a háború utáni tiltás is megtette hatását, mert a község régi német nyelvjárása is egyre inkább háttérbe szorult.

Dr. Mirk Mária